2013.07.25.
08:06

Írta: NapiTér

A bútorláncok hiányzó láncszeme

Kétségbeesett konzol- és dohányzóasztal keresgélés közben akadtam rá a West Elm nevű bútoráruház láncra, ami (persze) csak a tengerentúlon érhető el, bár durván borsos postaköltséggel hozzánk is szállítanak (sőt, az árakat a honlap Forintban is mutatja). 10 perc nézelődésbe sem telt és azonnal elfogott (ismét) az ahhoz hasonlatos sárga irigység, ami az itthoni vs. USA-ban elérhető ruhavásárlási lehetőségekhez és főképp az ár/érték arányhoz is kapcsolódik. Ahogy átnéztem a kínálatot, azonnal csomó remek és főleg reális árú konzolasztal jött szembe a honlapon, a dohányzókról nem is beszélve. Jót tenne a még mindig tomboló magyar "Domus-szekrénysor-ízlésnek", amin mondjuk szerencsére az IKEA már nagyon sokat javított az elmúlt 20 évben, tegyük hozzá. 

w_kezd.jpg

Hosszas listát ömleszthetnék ide, miért várom (valószínűleg reménytelenül) annyira, hogy áttelepüljenek Európába is... pl:

1) árban nagyon rendben van, valahol az IKEA és a (mérhetetlenül és ok nélkül túlárazott) BoConcept között, a KIKA-t itt ne is említsük, ami sajnos a bútorvásárlás egyik mélybugyra 

2) a kollekciók is nagyon ott vannak, az itthon jellemzően 10 hetes szállítási idővel, négyszeres árakon elérhető márkákhoz hasonló termékekkel operálnak. 

3) az általam nagyon kedvelt "ipari sikkes" stílusban talán a legjobbak

De inkább a képek beszéljenek... 

Várunk, West Elm... és addig is, marad a honlapjuk, és ha kifizetjük a postaköltséget, a szállítás. 

w_3.jpg

ejjeli_szekreny.jpg

w_0.jpg

w_4.jpg

eloszoba.jpg

kek_fotel.jpg

w_5.jpg

w_6.jpg

w_2.jpg

fotelek.jpg

reggeli_2.jpg

tanyerok.jpg

szett.jpg

bath.jpg

bath_2.jpg

eloszoba_1.jpg

w_01.jpg

w_1.jpg

arany_asztal.jpg

ebedlo_1.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: bútor USA westelm

2013.07.24.
08:11

Írta: NapiTér

Mobilház hipszter birkapásztoroknak

A spanyol ÁBATON cég által tervezett mobilház kevésbé mobil és költségesebb is, mint a pásztorok subája volt anno, de hát haladni kell a korral... A ház "kibontás" előtt tényleg pont olyan, mint ahogy egy gyerek lerajzol egy házat, semmi faxni, semmi felesleges sallang. Amint kitárulnak a pikk-pakk mozgatható falak, ablakok, egy nagyon letisztult, valóban "mezei" belső tárul elénk, aminél több talán nem is kell. A házat szerintem nem csak pásztorok fogadnák el hosszabb-rövidebb időre... 

pasztor.jpg     

7_birka.jpg

1_birka.jpg

0_birka.jpg

2_birka.jpg

4_birka.jpg

5_birka.jpg

6_brika.jpg

9_brika.jpg

8_birka.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: ház vidék mobilház

2013.07.23.
08:10

Írta: NapiTér

Fák köré épült luxusvilla a horrorállam mélyén

A horrorkedvelőknek Nyugat-Virginát nem kell bemutatni. Valamiért a filmesek legendásan imádják, a műfaj legjobbjainak szolgált (elméletben) helyszínéül az USA e ritkán lakott tagállama. A Bárányok hallgatnak vagy az egyik személyes kedvencem, a 2003-as Halálos kitérő is itt játszódik a forgatókönyv szerint, bár valójában nem itt forgatták őket. Nagy részét erdő borítja és valaha az indiánok igen kedvelt vadászterülete volt. Valahol az erdő mélyén (egészen pontosan Berkeley Springs környékén) kapott helyet ez a több mint át- és belátható épület is - paráztatós horrorhelyszínnek kiváló. Ami a legjobb benne, az a megoldás, ahogy a fák köré, nem csak közé épült.

02_wv.jpg

01_wv.jpg

07_wv.jpg

05_w6.jpg

03_wv.jpg

04_wv.jpg

 08_wv.jpg

05_wv.jpg

Via: Home Adore

Szólj hozzá!

Címkék: horror erdő USA West-Virginia

2012.12.12.
19:15

Írta: NapiTér

A megye életre kelt: hobbit-kocsmát avatott az új-zélandi miniszterelnök

Miután John Key miniszterelnök ünnepélyesen megnyitotta, december 1-től várja vendégeit Új-Zélandon a Zöld Sárkány nevű új hobbit-kocsma. A pubot nem máshol építettek fel, mint ahol a megyében játszódó helyszíneket is forgatták a Gyűrű Ura trilógia során. A managert és a farm tulajdonosát, Russell Alexandert még sok évvel korábban Peter Jackson rendező kereste meg a helyszín miatt. Azóta 300.000 ember kereste fel a dombos környéket, a hobbit-kocsmának így minden bizonnyal lesz közönsége, főleg, hogy a napokban mutatták be a trilógia előzményeit bemutató 3 részes Hobbit első részét. Még akkor is tömegekre számíthatnak, ha a kritikák igen kemény kézzel bántak Peter Jackson legújabb alkotásával.  

The-Green-Dragon-Hobbit-Pub-1.jpg

A kocsmát alacsony belmagassággal, kissé a föld alá építették - nyilván, hiszen hobbit-lakról van szó - de még éppen kényelmes valódi embereknek is meginni egy két sört odabent. 

The-Green-Dragon-Hobbit-Pub-7.jpg

The-Green-Dragon-Hobbit-Pub-2.jpg

The-Green-Dragon-Hobbit-Pub-4.jpg

The-Green-Dragon-Hobbit-Pub-3.jpg

The-Green-Dragon-Hobbit-Pub-5.jpg

The-Green-Dragon-Hobbit-Pub-6.jpg

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása